All Bundy és a ZEN
"A hétköznapiság oka alapjában véve az, hogy a tudatban az akarat a megismerést fölülmúlja, a mi annyira megy, hogy a megismerés csak az akaratot szolgálja; ott tehát, hol e szolgálatra szükség nincsen, vagyis, a hol nincsenek az akarat előtt sem kis, sem nagy motívumok, a megismerés teljesen szünetel, minek következtében gondolatbeli üresség áll be.
Ismeretek nélküli akarat pedig a lehető legközönségesebb valami: megvan ez még a fatuskóban is, a mit kimutat legalább akkor, ha kidől. Ezért idézi elő ez az állapot a hétköznapiságot. Ebben ugyanis csak az érzéki szervek és csekély, az észrevettek felfogásához szükséges észbeli tevékenység van aktivitásban, minek következtében a hétköznapi ember állandóan minden benyomás fölfogására készen áll, tehát mindent a mi körülötte történik, azonnal észrevesz, úgy, hogy minden legkisebb nesz és minden még oly jelentéktelen körülmény is azonnal magára vonja figyelmét, épp úgy, mint az állatét. Meglátszik ez az egész állapot az illető arcán és egész külsején, – ez az a hétköznapi ábrázat "
Arthur Schopenhauer
Egy like nyomással is segítesz nekünk, köszönjük!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése