7 Zen Buddhista alap gyakorlat.

Sleeping Buddha, alvó buddha

 A buddhizmus alapetően gyakorlat, sokkal inkább, mint filozófia, vagy hit.

 A cselekvésből következik a “gondolat” a “hit” amit Buddhizmusnak nevezünk és nem fordítva.. 

Ezért a gyakorlás nem, hogy fontos, hanem maga a lényege az egésznek.

A buddhista alapgyakorlatok közt kezelik a legtöbb Buddhista “helyen” a meditációt, mantrákat, leborulást, elvonulásokat. Ezek valóban hasznos gyakorlatok, de alapvetően szerzetesektől származnak. 

A szerzetesek éveken, akár egy életen keresztül végezték és végzik jelenleg is ezeket a gyakorlatokat, nagy részben a hétköznapi élettől elszeparálva.

Első körben ismerkedve a buddhizmussal még értelmetlen a velük való próbálkozás.


De nézzünk akkor sorba pár dolgot amivel el kezdhetjük gyakorolni, és aminek a pozitív hozadékát mi és mások is élvezhetjük:


  1. Aludd ki magad, mindig!


Ez sokkal, de sokkal de nehezebb, mint elsőre hangzik. 

Mi kell hozzá?

- Tudd mennyi időre van szükséged ehhez, 5-6-7-8 óra?

- Általában reggel időre jelenése van az embernek, munka, iskola stb. Tudnod kell időben lefeküdni.

- Időben akkor fogsz aludni ha időben elkezdesz készülődni a lefekvéshez.Tehát ha 11 kor kell aludnod, fél 11 kor már tudnod kell mi a dolgod!

- Amit elkezdesz előtte az be kell fejezned addigra mire készülnöd kell a lefekvéshez, alapból úgy kell elkezdeni. Úgy kell neki állni.

A napi történéseket segít feldolgozni az alvás. Ezért ha kialvatlan vagy olyan , mint ha egy halom szemét lenne a fejedre borítva egész nap. Nem csak neked másnak is büdös.


  1. Mozogj!


Mozgás, lehetőleg sport. Bármit is mozogsz, ha nem érzed néha ,hogy nincs kedved, vagy, hogy teljesen kifáradtál, akkor kevés. Az elsétálok a buszig, meg a konyháig az nem mozgás.

Egyszerűen szólva a sport elvonja a gondolataidat. Mind a mentális mind a fizikai egészségedhez elengedhetetlen.


  1. Csinálj végig egyszerű dolgokat!


Ehhez olyan dolgokat válassz, amiket ismersz amikhez értesz. PL. Főzd meg a kedvenced.

Fontos, hogy ismerd amit csinálsz. Amit ismersz tudod, hol, hogyan kezded, hogyan csinálod, és mi a vége. A lényeg a folyamat rögzülése, és a rendszeresség. Ha rögzül a folyamat könnyeben csinálsz végig ismeretlen dolgokat. A folyamat ugyanaz ha csapot szerelsz, vagy ha palacsintát sütsz akkor is. Ezt a hasonlóságot kell megtalálni, ismételni, hogy rögzüljön.


  1. Tanulj meg köszönni, és egyenesen menni az utcán!


Ez természetesen csak vicc:-D Bár egyeseket nézve... :-D

  1. Tölts időt egyedül!


Ez nem internetezést, TV-zést, csetelést, filmezést jelent… Te és a gondolataid. (Hidd el nem lesz szükséged semmilyen horrorfilmre többet:-D)

Ha az első háromra nem helyezel hangsúlyt,  akkor, ezt inkább ne tedd, mert többet fog ártani, mint használna.


  1. Tölts időt másokkal!


A hangsúly itt a másokon van, akik nem olyanok ,mint te, nem azt szeretik, és nem úgy, mint te. Magadtól semmit nem tanulhatsz meg, csak másokon keresztül!



  1. Kezd el az elején említett Buddhista alap gyakorlatokat, pl.: Meditálás!


Ha nem megy az első hat akkor  azért, ha azt hiszed, hogy megy akkor meg azért.


Ha az elmélet is érdekel, akkor olvass pl.:

https://www.zenbuddhizmus.hu/2021/04/a-legalapabb-buddhista-tanitas.html



Like! Különben nem fog jelezni a géped, ha frissül az oldal.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Keresünk buddhizmus iránt érdeklődőket rövid cikkek írására!

A Buddhizmus és a mesterséges inteligencia