Fekete leves,
Fekete leves,
 |
Meg akarjuk nézni a hegycsúcsot, de nem akarunk felmenni a
hegyre. Szeretnénk lerendezni valamit, de nem akarjuk a konfliktust
felvállalni. Át akarjuk élni az újdonság
varázsát, de nem akarunk változtatni. Tudást akarunk, de nem akarunk tanulni.
Társaságot akarunk, de nem akarunk másokkal foglalkozni. Szeretjük a rendet, de nem szeretünk rendet
rakni. Vásárolni akarunk, de nem akarunk költeni.
Füllentünk, de nem tetszik, ha kiderül. Nem törődünk vele, elhanyagoljuk, de nem
szeretjük, ha tönkre megy. Ott hagyjuk, de nem szeretjük, ha ott van hagyva.
Szeretjük ha rendbe van, de nem szeretjük rendezni.
A következményeket, a feltételek a fekete levest nem
szeretjük. Mindenki másképpen készíti a sajátját. Megvannak a családi receptek,
szakácskönyvek is vannak. Akárhogyan készítjük, valahogy sohasem ízlik. Tudjuk, hogy meg kell enni,
ezért inkább megpróbáljuk mással megetetni. Mindegy, hogy a saját főztünk, vagy
másé, az íze ugyanolyan.
De miért olyan „savanyú”, miért olyan ehetetlen?
Mert ilyennek szoktuk elkészíteni.
Intenzív, erős, eltéveszthetetlen
ízvilág, messziről bűzlik. Ezt legalább tudjuk, ez biztos, ezt nagy kanállal
esszük, ez legalább a miénk. Urak vagyunk, mindenki a vendégünk, jut
mindenkinek, tessék-tessék egyétek én főztem, mi főztük, mindegy.
Az a rossz szájíz, valahogy mégsem megy ki az ember fejéből, az
sohasem megy ki, valahogy mindig előjön, ez az igazi feketeleves.
De valami biztos: ennek van oka és ahogyan létrejön, úgy meg
is szüntethető.
Ezzel foglalkozik a zen.:
Én a gulyás levest jobban szeretem.
Ne felejtsd el megnyomni: LIKE, hogy nem maradj le a folytatásról!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése