A munkába menekülés, egyensúlyba tart? Van egyáltalán bármi oka, haszna?

A munkába menekülés, fogalmával sokszor találkozhatunk. Egy összetett jelenség, ami nagyban meghatározza a munka világát. Többen menekülnek a munkába nap ,mint nap, mint gondolnánk, néha pedig mindenki.

A menekülésre általában  kényszerült cselekedetként tekintünk. Nem jókedvéből, kezd menekülni az ember. Valami bajt szeretne elkerülni, vagy ép megoldani. 

 A munkába menekülésnél a menekülés nem is igazán jó szó. Nem valami elől menekül az ember. Nincs is igazi ok, nincs következetes összefüggés ok okozat között ,aminek az eredménye lenne a menekülés. 

Ez egy ösztönös választás, melyet korábbi tapasztalatok hajtanak, beidegződések, elgondolások, környezeti hatások, stb. Tudatos döntés nincsen.

Még ha külső szemlélőként látni véljük is a kiváltó okot,a delikvens aki éppen nyakig benne van a folyamatban biztos, hogy nem érzékeli.

Ez pontosan olyan, mint a szőnyeg alá söpört probléma esete (sokszor az is).

Nem lehet egy problémát szőnyeg alá söpörni. A probléma és megoldása ugyanis elválaszthatatlan. Nézzünk erre egy példát:

Ha kéne egy szög a falba, hogy felakasszunk egy képet. Ott a szög. Ott a kalapács. Be kell verni a szöget a falba. Eddig  logikus.

A probléma szőnyeg alá söprése az átlagos meghatározás szerint az lenne, ha  tudom be kell verni, de nem verem, lusta vagyok, verje be aki akarja, majd máskor, hagyjuk inkább, nem si foglalkozom vele

Ebben az esetben lehet, hogy a szőnyeg alá söprünk valamit, de nem a problémát.

 A vázolt példában a probléma nem az, hogy bár tudom a megoldás szöget fogni, majd beverni, mégse teszem. A példában a probléma, hogy azt gondolom, nem kell megtennem, hagyjuk inkább, verje be más.

Maga az elgondolás ami a probléma! Ezt nem seprem sehova, mert nem tudom, hogy ez a gondom.

A két probléma között a különbség óriási, egy szöget beverni pofon egyszerű, de megváltoztatni az elgondolásomat, nah az már közel sem annyira egyszerű!

Vissza kalandozva a meneküléshez, ezért ösztönös, mivel a probléma forrása egy elgondolás. Elgondolásaink pedig más elgondolásainkon, tapasztalatokon, környezeti hatásokon alapulnak.  Saját gondolataink elől ráadásul túl messzire nem futhatunk.

És miért pont a munka? 

Mert kézenfekvő.

Gyakorlati. Dolgozni fizikai aktivitás, még a szellemi munka is. Megváltoztatni valamit fizikai síkon, gondolatokkal ugyanis nem lehet. Attól, hogy gondolok rá még nem lesz elmosogatva.

Le egyszerűsítve ha csinálok valamit változnak a dolgok. Lehet pont a nekem nem tetsző is változik majd? Ösztönösen ebben az irányban keresünk megoldást.

Mondhatni kötelező.

 Úgyis menni kell, meg hát abból élünk. Nagy baj nem lehet belőle.

Iszonyatosan jó kifogásként pedig:

Mért baj ,hogy hajt valaki,keményen dolgozik, nem lusta, előrébb akar jutni, kötelességtudó, vinni akarja valamire, másokért dolgozik. Nagyon kényelmes kifogás, ha esetleg számon kérnek, miért is nem foglalkozunk a problémánkkal. 

A mi problémánk ugyanis  másnak is gondokat okoznak. Ezt pedig így vagy úgy számon kérik rajtunk.

Mi menekülünk, közben elgondolásaink amitől szenvedünk  velünk vannak, ugyanúgy szenvedünk, és ugyanúgy szenvednek mások is a következményektől.

A munka okozta ingerek tevékenység, a környezeti hatások, lefoglalják tudatunkat ilyenkor látszólagos az egyensúly. Ilyenkor nem marad üres pillanat a gondoknak,viszont újakat teremtünk.  Néha kevésbé, akkor viszont szembesülünk azzal mi is zajlik.

Ha otthon van gond, menj haza old meg? A probléma ott van veled ha nem otthon vagy akkor is, a megoldás sosem válik el a problémától. Nem kell sehova sem menned.

 

A problémákat ott akkor abban a pillanatban tudod megoldani amikor vannak. Ha zavar a rádió kikapcsolhatod, de semmit nem fogsz tenni ha szól és nem zavar. 

Ha nem is szól akkor meg minek kikapcsolni?:-D 

Ez igaz az összetett többlépcsős problémákra is: ott abban a pillanatban, mikor egy lépésre van mód, egy lépést tehetsz.

Ahhoz, hogy ezt tisztán érzékeljük, lássuk a helyzetet, mi a kapcsolatunk vele, mi az elgondolásunk, mit tehetünk, és mi a következménye.

 A figyelmünk befelé kell fókuszálni.

A tapasztalataink elgondolásaink már bent vannak, a külvilág ingerei szintén bent csapódnak le a tudatunkban. Minden ott zajlik, ami létrehoz egy elgondolást, minden ami cselekvésünk alapja lesz.

  Ez a figyelem az út,ez a Zen útja, ami valós megoldást hozhat, ami enyhíti a problémák okozta szenvedést, és enyhíti a másoknak okozott szenvedést.

A buddhista tanítások, gyakorlatok ezen figyelem fejlesztésére fenntartására, megértésére irányulnak.

Nincsen igazabb és szomorúbb magyarázat annál, mint sem azért szenvedünk, és azért okozunk szenvedést, mert nem látjuk azt, hogyan tehetnénk másképpen.

Ha nyomsz egy like-ot, feldobja majd a facebookod az új cikkeket!

Nekünk is segítesz egy kicsit vele, köszönjük!