Kavargó gondolatok, az önzés és a jóindulat a meditációban. Meg az arcon csapó péklapát.
Van amikor csak kavarognak az emberben a gondolatok, de semmi nem marad meg. Nincs egy olyan gondolat, egy ami elmosná a többit és beragadna, átvenné az irányítást, kifejlődne, kapcsolódásokat hozna létre, tervé állna össze.
Nem céltalanság ez, csupán egy megfagyott pillanat. Egy pillanat amikor éppen egy lépéssel hátrébb léptünk és látjuk azt a katyvaszt ,amit máskor azzal a szép címkével jelölünk meg:
Ez ÉN vagyok!
Ez a folyamat különösen érdekesen alakul, mikor úgymond beüt a fene. Talán enyhébb ha másnak üt be, intenzívebb ha nekünk.
Kavarognak a gondolatok, de csak nem kristályosodik ki a megoldás.
Idővel összeáll a cselekvési terv, de mi van addig? Az Önzés.
ÖNZÉS!
Önzés, mert ez a pillanat szükséges magunk számára. Bármilyen cselekvésünk ami akár mások vagy magunk megsegítésére irányuló, csak ez után következik, ebből a pillanatból táplálkozik.Itt csak mi vagyunk, csak mi, és magunkban kell megélni a pillanatot.
Az önzésről általában negatív dologra asszociálunk,itt mégsem az. Egy pillanat mikor gondolataink kavargását tisztán látjuk, nincs eleje se vége, se eredménye, még a célt is elmossa. Szükséges, kell nekünk ez a pillanat. Egyszerűen a jó indulatunk miatt. De ne gondoljuk azt, hogy ez valamiféle megvilágosodás lenne.
A jó akaratunk, a probléma megoldásának rendkívül erős belső inditatása tartja életben ezt a pillanatot.
Akarjuk, hogy jó legyen, nekünk másnak, működjön. És ez amekkora erővel feltör belülről, akkor erővel csapódik a falnak és esik darabjaira.
Az Önzés az jóindulat, de a jóindulat tévedés!
A jóindulat tévedéseken alapszik. Olyan tévedések,mint pl.: ez így van, az meg úgy, ez jó, az nem jó, ezt szeretem, azt nem szeretem, ez jó neki, az meg nem.
Valaminek darabokra kell hullania, mielőtt valóban előrébb léphetünk.
De hol van akkor a megoldás? Ami véget vet ennek a közel sem kellemes pillanatnak, melyben öntudatunk darabjai lesznek semmivé.
A cselekvés az ami át tudja törni ennek a kavargó gondolat folyamnak a páncélját.
A tied vagy másé, az mindegy. Valakinek térben, időben mozdulnia kell, nem elég a gondolati sík.
A kavargó gondolatokat megtöri a cselekvés, a cselekvés, aminek az eredményén kavaroghatnak a gondolatok.-D
Látszólag semmi nem változott, csak közben valaki elmosogatott, vagy éppen leszúrt valakit.
Az gondolom nem kérdés, hogy melyik után fognak jobban kavarogni a gondolatok…
Összegzés:
Ha megvan kötve a kezed és arcon csapnak egy péklapáttal, az felér egy igen komoly energia befektetéssel járó meditációval. A kérdés csupán az melyiket választod!
Ha nyomsz egy like-ot, feldobja majd a facebookod az új cikkeket!
Nekünk is segítesz egy kicsit vele, köszönjük!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése